Nem volt csendes a közélet akkor sem, amikor elhatározták Székelyudvarhelyen az új megyeháza felépítését a város központjában. Ahogy az általában lenni szokott, az építkezésnek nemcsak hívei, hanem ellenzői is akadtak.

Az új, díszes megyeháza alapkőletételi ünnepségét 1895. szeptember 7-én, szombaton tartották, szép számú érdeklődő jelenlétében. A főispán távollétében Ugron János alispán mondott rövid beszédet, majd a szokásos három kalapácsütéssel jelképesen kezdetét vette az építkezés.

Az ünnepségen jelen volt többek között Török Albert nyugalmazott főispán, Tibád Antal országgyűlési képviselő, Jung-Cseke Lajos apátplébános, Ugron István, valamint a megyei és városi tisztikar és a tanári testület. Mikó Árpád főispán néhány nappal korábban Budapestre utazott, így az ünnepségen nem vehetett részt.

Időkapszulát is elhelyeztek az épületben. Egy bádogdobozba betették a Székely-Udvarhely helyi lap egy példányát, a forgalomban lévő pénzekből egyet-egyet, sőt még Kossuth-bankók is kerültek bele.

Ugron János alispán ekkor a következőket mondta:

„Legyen ez a palota örök időkön át tanújele annak, hogy Udvarhely vármegye tudott és tud áldozatokat hozni a közügyért. Legyen tanújele annak, hogy Udvarhelyvármegye még halálraítéltetése után, utolsó napjaiban is híven szolgálta a hazát; legyen tanújele annak, hogy a megye mindvégig becsületes támasza maradt a haldokló megyei rendszernek s legyen tanújele Udvarhelyvármegye lakossága hazafiságának, honszeretetének és áldozatkészségének. A haza, Udvarhelyvármegye és Udvarhely város felvirágzására!”

A kapszulát tartalmazó zárókövet befalazták, ezzel pedig véget ért az ünnepség. A közönség az alispánt éltetve oszlott szét.

Vajon hol lehet ma ez az időkapszula?

Az építkezés nem mindenkinek tetszett

A munkálatok megkezdésével a gondok is megsokasodtak. Sokan sajnálták a régi megyeházát, és nehezen tudtak megválni tőle. Másokat az építkezéssel járó felfordulás zavart. Az utcákon kő- és téglapiramisok emelkedtek, a járókelők pedig sok port nyeltek. Mai szóhasználattal élve: bedugult a városközpont, és nehézkessé vált a közlekedés.

Már az épület helyének kiválasztása is vitákat váltott ki. Egyesek azt kifogásolták, miért „ékelik be egy szűk katlanba”, amikor a fapiacon – a városi kórházzal szembeni területen –, ahová Ugron János alispán is tervezte, szerintük nagyszerű helye lett volna.

A régi megyeháza mellett a céhépületeket is bontani kezdték, hogy az új épület előtt megfelelő teret alakíthassanak ki.

Miközben emelkedtek az új falak, a Szentimre utca lakói egészen más természetű problémával szembesültek. Arra panaszkodtak, hogy a megyeháza építésén dolgozó munkások számára a kettős kút vizét naponta többször, hordószámra hordják el. Emiatt a kutat annyira kimerítették, hogy az utca lakóinak házi szükségleteire már csak zavaros, „moslékhoz hasonlító” víz jutott.

Az építkezésnek még bűnügyi híre is akadt. Két ott dolgozó suhanc addig tréfálkozott egymással, míg egyikük megharagudott a másikra, kést rántott, és térd fölött combon szúrta társát. A sebesültet kórházba vitték, a késelőt pedig elzárták.

Főispánváltás az építkezés közben

Időközben a politikai élet sem maradt eseménytelen. Egy politikai csetepatét követően Mikó Árpád főispán helyére gróf Haller János érkezett. Mivel az új megyeháza még nem készült el, beiktatását a főreáliskola tornatermében tartották.

A távozó főispánnak azonban jutott hely az új épületben: arcképét megfestették a megyeháza ülésterme számára.

Amint az épület használhatóvá vált, elsőként a főszolgabíróság költözött be. A bútorzatot Budapestről szállították, az új megyeháza elé pedig aszfalt gyalogjárót készítettek.

Nagy volt a tolongás a díszterem átadásakor is. Hadd idézzem a korabeli Székely-Udvarhely tudósítóját:

„A gyönyörűen kifestett, parkirozott, ő Felsége képével, két – több száz lángu gyertyás – csillárral ékesitett diszterem felső podiumán közbül gróf Haller János főispán, jobbról Ugron János alispán, mellette megyehuszár, kezében a megye kék-sárga lobogója és balról Jakab Gyula főjegyző foglaltak helyet. Baloldali helyeiken ültek többnyire diszmagyarban a szomszéd vármegyék küldöttei; a pompás karzatot elegáns toilettű, fényes hölgykoszoru töltötte meg, találóan egészitvén ki a közgyűlés komoly, különben igen ünnepies kinézését.”

Daniel Gábornak nem tetszett

Az új megyeháza történetének különösen érdekes szereplője vargyasi báró Daniel Gábor, Udvarhelyszék egykori főkirálybírája, majd Udvarhely vármegye főispánja, aki kezdeményezte az új megyeháza felépítését.

Nyugdíjba vonulása után összegyűjtötte korabeli feljegyzéseit, amelyekben minden kertelés nélkül mondott véleményt kora közéleti eseményeiről. Naplója ma is érdekes olvasmány mindazok számára, akik szeretik a történelmet.

Feljegyzéseiből az is kiderül, hogy az idős főispán egyáltalán nem volt elragadtatva a Sztehlo Ottó által tervezett új vármegyeházától.

Az épület ünnepélyes felavatására és a millenniumi emlékoszlop leleplezésére 1897. június 26-án került sor. Daniel Gábor azonban hangsúlyozta, hogy az elkészült épülethez neki valójában már nem volt köze:

„Az én időmbe az elnökletem alatti építtető bizottság csak annyira haladott, hogy a tervekre pályázatot nyitott, de sem a terveket nem vizsgálta meg, sem az építésbe nem folyt belé. Legalább én semmit se tudok az egész építésről, semmiféle részem nem volt benne. Tehát ok nélkül vésték oda a nevemet. Nem illet engem dicsőség, sem gáncs a folyosókból és a helytelen beosztásból álló épületért.”

Majd egy korábbi, meg nem valósult tervéről is beszámolt:

„Én még, midőn a »túrópénz«-zel rendelkeztünk, a szomszéd telket Pálfy Ferenctől, abból 7 ezer forinton meg akartam venni, de Török Albert rossz akaratán ezen tervem is meghiúsult.”

Úgy látszik tehát, hogy a politikai „fúrás” akkoriban sem volt ismeretlen jelenség.

Daniel Gábor pedig még ennél is tömörebben fogalmazott, amikor az elkészült megyeházáról és az emlékoszlopról mondott véleményt:

„mind kettőt megnézve idétlennek találtam”.

Arról sajnos nem maradt fenn feljegyzés, hogy ő maga milyen megyeházát szeretett volna látni Székelyudvarhely központjában. Így ezt az utókor már aligha fogja megtudni.

Egy azonban biztos: az új megyeháza születését ugyanúgy viták, politikai ellentétek, hétköznapi bosszúságok és markáns vélemények kísérték, mint napjaink nagyobb városi beruházásait. Az épület pedig mindezt túlélve ma már maga is a város történetének egyik tanúja.