Székelyföld címere

Székelyföldi Jegyzetek

Balázs Árpád nyomán

Balázs Árpád

Székelyudvarhely Sétatere – a város közösségi szíve

Székelyudvarhelyen a Sétatér egy város „közösségi szíve” – ahol az emberek nemcsak áthaladnak, hanem lelassulnak, megállnak, egymásra figyelnek. Ott érezni igazán, hogy a város él. Vásárok, gyermekprogramok, kulturális események helyszíne volt és maradt: itt „lélegzik” együtt a város ünnepeken és hétköznapokon egyaránt. A Nagy-Küküllő mellett kialakított öreg Sétatér története sok kedves emlék helyszíne. Létrehozásának gondolata egészen 1882-re nyúlik vissza, ám a kezdeményezés hosszú ideig elakadt. Az évek sodrásában – ahogy

Nagymama ötnyüstöse

A népviseleti találkozó felvonulói Jó alkalom egy népviseleti találkozó, hogy újra felidézzem mindkét nagyanyám arcát, összerakjam a velük kapcsolatos gyermek-, majd felnőttkori emlékcserepeimet. Főleg az ünnepnapok kerülnek előtérbe ilyenkor, hiszen az emberek mindig a legszebb ruhájukat öltötték magukra ezeken a napokon. Régi fényképek a kerítésen — a kiállítás Amikor a nagyszüleim generációja felvonult az utcán, majd bevonult a templomba, csoda volt a szemnek. A férfiak fehér gyolcsingben, az utolsó gombig

Udvarhelyi római fürdő

A kép illusztráció Sokféle kiállításon megfordultam, de várom izgatottan azt a nagy Székelyudvarhely története képekben és tárgyakban bemutatót, amely csak a mi városunkról szól. Ami sosem került ki még a raktárakból, a szekrényekből. Rég volt, amikor a római katonák sátrat vertek a Csonka vár környékén. A várost akkor az itt lakók Utidavanak hívták. S ha már itt voltak, a helyőrségnek táborhelyet építettek, melynek a központja állítólag a mai vár helyén

A megyeház építése

Székelyudvarhely, Vármegye háza — korabeli képeslapon Nem volt csendes a közélet akkor sem, amikor elhatározták Székelyudvarhelyen az új megyeháza felépítését a város központjában. Ahogy az általában lenni szokott, az építkezésnek nemcsak hívei, hanem ellenzői is akadtak. Az új, díszes megyeháza alapkőletételi ünnepségét 1895. szeptember 7-én, szombaton tartották, szép számú érdeklődő jelenlétében. A főispán távollétében Ugron János alispán mondott rövid beszédet, majd a szokásos három kalapácsütéssel jelképesen kezdetét vette az építkezés.

A kadicsfalvi Török-kúria

A Török-kúria ma, Kadicsfalva A kadicsfalvi Török család régi székely nemesi udvarháza nem tűnt el, csak átalakult az idők folyamán. Még nem sikerült nyomára bukkanni, hogy mikor is épült az első fundamentum, de a régi írások szerint „ismert törzse a családnak Török Gáspár, agilis székely gyalog hadnagy volt, aki már előbb is a fiúvá fogadás (adoptio) 1618 óta Kadicsfalvi birtoka békés birtokában lévén”… A kadicsfalvi Török család Udvarhelyszék régi székely