Amióta szombatfalvi lettem, sokszor hallottam Szapulj Kati történetét, de mindig tologattam az iszapvulkán meglátogatását. Sándor Pál barátomat, aki jó ismerője a helynek, hiszen színtiszta szombatfalvi, arra kértem, legyen a kalauzom.

Elindultunk a Farcád felé vezető úton kifelé, a Fehér-patak nevű dűlőhöz, hiszen itt fortyog időnként az iszapforrás. Hadd lássuk, mit csinál Kati!

Meglepetésünkre a gombamód kinövő új házak között úthenger zakatolt a frissen készített mezei úton, amely egészen a farcádi tetőig tart.

Pali közben meséli a történetet, miszerint nagyon régen egy kis falu volt ezen a helyen. Dolgos, istenfélő székelyek laktak itt, a Gyapottas és a Szentkirályi-tag között.

Éppen az Úr színeváltozásának ünnepét tartották, amikor a templomba igyekvő ünneplők megbotránkozva vették észre, hogy Kati néni, dacolva a szent ünneppel, nagy mosásba kezdett: szapult.

Néhány jó ember figyelmeztette, és kérte az asszonyt, hogy hagyja félbe az Úr színeváltozásának napján végzett, istenkáromlónak tartott munkáját.

Mire Kati néni így felelt:

„Az Úr változzon színibe, én szapulok ízibe.”

Igen ám, de amikor az emberek kijöttek a templomból, amely akkor a szombatfalvi temető dombján állott, addigra az Úristen a mélységes föld alá süllyesztette Kati nénit szapulójával együtt.

Így szól a legenda – mondja Pali.

Azóta mindig hamvasszürke szapuló mosólé buzog fel a Fehér-patak mentén. A falu népe úgy megijedt, hogy az emberek lassan mind elhagyták a kicsi falut, és beköltöztek a mai Szombatfalvára.

Azóta folytonosan csorog a szürke lé, a lerakódó iszap pedig kifehéredik körülötte.

Messziről semmi sem jelzi, hogy ott valami különös volna.

Pedig még legenda is született róla.

Közben megérkezünk az iszapvulkánhoz, ahol valakik erőgéppel utat vájtak a fortyogónak. Folyik, szivárog, de bánatunkra most nem dolgozik a kis iszapvulkán.

Hiába biztatjuk:

– Szapulj, Kati, szapulj!

Nem fogad szót nekünk.

Erre mondja Pali:

– Talán Urunk színeváltozásának napján kitesz magáért. Akkor még eljövünk.