Egy elfeledett sporthős tragikus sorsa Korondon

Vajon hányan tudják ma Korondon, hogy a falu földje egykor egy olimpikon holttestét is őrizte?

Kevesen, nagyon kevesen. Pedig Gál Lajos, a hatszoros román országos bajnok, kétszeres Balkán-bajnok maratoni futó, az első csíki olimpikon, aki 1936-ban, a berlini olimpián Románia színeiben versenyzett, 1944 őszén Korondon vesztette életét, és egy ideig itt is nyugodott.

Egy kiváló sportember, akinek nevét egykor újságok írták, akinek győzelmeire ezrek voltak büszkék, végül a második világháború tragikus eseményeinek áldozata lett egy székely faluban.

Az Erdély című lap 1947-es évfolyamában egy megrendítő tudósításra bukkantam. Az újság arról számolt be, hogy Korondon nagy részvét mellett került sor Gál Lajos, a többszörös országos maratonfutó-bajnok földi maradványainak kihantolására.

A kiváló sportembert ezt követően Sepsiszentgyörgyre szállították, ahol a hősök temetőjében, mintegy ezer ember jelenlétében helyezték örök nyugalomra, új díszsírhelyen.

A sírnál Csegezi György mondott búcsúbeszédet, méltatva Gál Lajos sportolói érdemeit, kitartását és mindazt a dicsőséget, amelyet hosszútávfutóként szerzett.

De ki is volt ez az ember, akit egykor ünnepeltek, és akinek tragikus sorsáról ma már oly kevesen tudnak?

Gál Lajos nemcsak kiváló sportoló volt, hanem dolgos, mesterségét szerető ember is. Szabómesterként kereste a kenyerét, miközben a hosszútávfutásban olyan eredményeket ért el, amelyekkel országos és nemzetközi elismerést szerzett.

Brassóban, a Cenk alatti városban élt és dolgozott. Szabóműhelye a Kapu utcában működött.

A város vezetősége 1937-ben különleges döntést hozott. Elismerve Gál Lajos sportteljesítményét és azt a hírnevet, amelyet Brassónak szerzett, telket adományozott számára.

A korabeli beszámoló szerint Romániában ez volt az első eset, amikor egy sportoló érdemeit ilyen módon jutalmazták.

Szép gesztus volt ez egy olyan ember iránt, aki nem fényűzésben élt, hanem a szabóasztal mellett dolgozott, és a sportpályán bizonyította rendkívüli tehetségét.

Az 1940-es második bécsi döntést követően Gál Lajos Sepsiszentgyörgyre költözött, és magával vitte híressé vált szabóműhelyét is.

Aztán elérkeztek a háború legsötétebb évei.

A második világháború vége felé Gál Lajos tartalékos katonaként behívót kapott. A visszavonulás idején azonban elszakadt alakulatától, és Korondon keresett menedéket.

Itt kezdődik történetének legszomorúbb fejezete.

Györfi Péter szemtanú visszaemlékezése szerint Gál Lajos Sükei Lajos házában próbált ruhát cserélni, feltehetően azért, hogy megszabaduljon katonai öltözetétől, és elkerülje a fogságot.

Nem sikerült.

Egy szovjet tiszt kezére került. Ugyanakkor a szomszédban, Tófalvi D. Ferenc házánál a szovjet katonák három magyar katonára is rátaláltak.

A visszaemlékezés szerint mind a négyüket a Bornyús-kertbe hajtották, és ott agyonlőtték.

Négy emberi élet ért véget néhány pillanat alatt.

Köztük egy olimpikoné.

Azé az emberé, aki egykor a berlini olimpia futópályáján képviselte hazáját, aki maratoni versenyeken küzdött a győzelemért, és akinek kitartását, erejét, teljesítményét sokan csodálták.

A szemtanú elmondása szerint a holttestek napokig temetetlenül feküdtek a kertben.

Micsoda kegyetlen fordulata a sorsnak!

A sportoló, aki hosszú kilométereken át futott a cél felé, végül egy székely falu kertjében, fegyvertelenül találkozott a halállal.

Nem a versenypályán, nem a sport dicsőségében, hanem a háború értelmetlen kegyetlenségének áldozataként.

Gál Lajost Korondon temették el, majd földi maradványait 1947-ben kihantolták, és Sepsiszentgyörgyre szállították. Ott már a sportembert megillető tisztelettel búcsúztatták el.

De vajon hányan emlékeznek ma arra, hogy életének utolsó napjai Korondhoz kötődtek?

Hányan tudják, hol volt az a bizonyos Bornyús-kert?

Hányan ismerik azoknak a nevét, akik vele együtt vesztették életüket?

Úgy gondolom, hogy ezt a történetet nem szabad hagynunk feledésbe merülni.

Jó lenne Korondon megjelölni azt a helyet, ahol Gál Lajos olimpikon életét vesztette.

Egy szerény emléktábla, egy feliratos kő vagy egy kis emlékhely is elegendő lenne ahhoz, hogy az arra járók megálljanak egy pillanatra, és elgondolkodjanak.

Nemcsak egy olimpikon emlékéről van szó, hanem a háború ártatlan áldozatairól is, akiknek történetét az idő lassan eltünteti az emberek emlékezetéből.

A következő nemzedékeknek tudniuk kellene, hogy ezen a helyen egykor négy ember vesztette életét, köztük egy olyan sportoló, aki a legnagyobb nemzetközi versenyen is rajthoz állt.

Mert a helytörténet nem csupán régi épületekből, évszámokból és megsárgult újságlapokból áll. Emberek sorsából, örömeiből, küzdelmeiből és tragédiáiból épül fel.

És minden elfelejtett emberi történettel egy kicsit szegényebbek leszünk.

Gál Lajos a sportpályán a kitartás példáját mutatta meg. Tragikus halála pedig arra emlékeztet bennünket, milyen könnyen semmivé teheti a háború mindazt, amit egy ember egész életében felépített.

Korondnak nem kell kisajátítania Gál Lajos emlékét. De kötelességünknek érezhetjük, hogy megőrizzük annak az embernek a történetét, akinek utolsó földi útja ide vezetett.

Mert egy olimpikon neve nem merülhet feledésbe, és egy ilyen tragédia helyét sem volna szabad nyomtalanul eltüntetnie az időnek.

Gál Lajos, a maratonfutó, célba ért az élet nagy versenyében. Csakhogy az utolsó célvonalat nem ő választotta meg.

Nyugodjon békében, és emléke maradjon meg az utókor számára!