Székelyudvarhelyen, a Székelytámadt várban – vagy ahogy nagyszüleink mondogatták, a Csonkavárban – még mindig folynak a restaurálási munkálatok. Távolról nézve a vár inkább egy nagy építkezési területre hasonlít. Ennek ellenére sok kíváncsi turista megfordul a helyszínen, és figyelemmel kíséri a fejleményeket. Mielőtt azonban odaérnének, ajánlok néhány látnivalót a kedves olvasónak.

Ahogy elhagyják a Barátok templomát, mindjárt bal oldalon látható Keszler Albert, a népszerű kalapos egykori családi háza, amelyben ma gyógynövénybolt működik. Továbbhaladva következik a híres Ernst cukrászda, vele szemben pedig Keszler Albert egykori tanítványának, Vass Ferenc kalaposnak a családi fészke, eredeti formájában. Őt az udvarhelyiek egyszerűen csak „Vaskalaposként” emlegették. Mellette található a Corvina könyvesbolt, amelynek helyén nem is olyan régen még az Orbán testvérek által Lotz Frigyestől megvásárolt hentesüzlet működött.

Innen már jó rálátás nyílik a Varga-patak jobb partján álló cifra épületre, amelynek helyén egykor a Ferenczy vendéglő állt. Ennek sorsa 2007-ben pecsételődött meg, amikor egy helyi vállalkozó – ígéretével ellentétben – nem átalakította, hanem teljesen lebontotta a műemlék jellegű épületet.

Az illetékesek csak a vállukat vonogatták. Az udvarhelyiek a megyére mutogattak, a megyeiek pedig vissza a városra. Tény, hogy a műemlék jellegű épület egyik napról a másikra eltűnt.

Pedig a Ferenczy-féle ház fénykorában rengeteg embert vonzott, különösen az itt készített bárányflekken, a híres cotelette d’agneau de Ferenczy miatt.

A bontási engedélyt a megyei hatóságok adták ki, miközben a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal urbanisztikai osztályának munkatársai azt állították, hogy nem ismerték az épület történelmi hátterét. Furcsa.

Mindezek ellenére állítom: megérdemelne egy emléktáblát, a következő felirattal:

„Ennek az épületnek a helyén állt a híres A Koronához vendéglő, amely 1901 és 1949 között működött. Itt készült a világhírű Ferenczy-féle bárányflekken.”

Tudom, hogy erre még sokat kell várni.

Az épületet 1867-ben kezdték építeni, Ferenczy István pedig 1901-ben nyitotta meg benne a vendéglőt. A földszintes épület utcai homlokzatán tíz ablak engedte be a természetes fényt.

A 20. század elején a hetivásárokra érkező korondiak a középen elhelyezkedő boltíves kapu alatt hajtottak be mázatlan edényekkel megrakott szekereikkel a vendéglő udvarára. Kora hajnalban már katonás rendben sorakoztak az épület előtt a cserepes portékák: virágcserepek, borvizes korsók, káposztásfazekak. Jöttek is a vásárlók szép számmal. Mire delet harangoztak, a korondiak már indultak is hazafelé.

István, a jóképű, energikus fiatal kereskedő, ügyesen vezette a vendéglőt. Jól sáfárkodott a szüleitől kapott vagyonnal. Már az 1896-os millenniumi ünnepségen meghódította az embereket bárányhúsból készített ételkülönlegességeivel. Olyan sikeresek voltak a juh- és bárányhúsból készült fogásai, hogy a Tímárok Első Országos Szakegylete dísztagjai közé választotta.

Részt vett az 1900-as párizsi világkiállításon is, ahol nagy sikert aratott a Ferenczy-féle bárányflekkennel, amely cotelette d’agneau de Ferenczy néven vált ismertté.

A közügyektől sem húzódott vissza. Tagja volt a törvényhatósági bizottságnak, a városi képviselő-testületnek, a református egyház kebli tanácsának, a Zálogkölcsön Intézet igazgatóságának, a Hitel Szövetkezet felügyelőbizottságának és a Polgári Önképzőkör választmányának.

Sajnos, alig 44 évesen, egy erzsébetvárosi látogatás alkalmával elragadta a halál.

A vendéglő irányítását felesége, Ferenczyné Szabados Katalin vette át, aki a tordai fésű- és kefegyáros, Szabados József hat lánya közül az egyik volt. Kata négy gyermekkel ajándékozta meg férjét: Istvánnal, Jenővel, Böskével és Lajoskával.

István választása jól sikerült, hiszen felesége három lánytestvére is udvarhelyi férjet talált magának.

Katalin 1923-ig egyedül, majd a második világháború végéig Jenő fiával együtt vezette a vendéglőt.

1934-ben Székelyudvarhelyen emlékezetes labdarúgó-mérkőzést rendeztek. A helybéli Hargita az akkori román bajnokcsapatot, a bukaresti Juventust fogadta. A Hargita a mai másodosztálynak megfelelő kategóriában játszott. Az eredmény szoros volt: mindössze 3:2-re győzött az országos bajnok.

A mérkőzés után a vendégeket a bárányflekkenjeiről híres Ferenczy-féle vendéglőben látták vendégül.

A háború után Jenő vette át a „kormányrudat”, hiszen ekkorra már ő is hírnevet szerzett a bárányflekken elkészítésében.

A vendéglő nemcsak kiváló ételei és finom borai miatt volt kedvelt találkozóhely, hanem azért is, mert élénk társasági élet és baráti beszélgetések színhelyéül szolgált.

Itt horgonyzott le Tomcsa Sándor író is, aki itt ismerkedett meg élete szerelmével, Ferenczy Böskével.

A „fedélzeti legénységhez” tartozott többek között:

• Dr. Bódi András sebészorvos,
• Baczó Géza agrármérnök,
• Tassaly József műszerész,
• Schwarcz Miska jogász,
• Rösler Kari festőművész,
• Vári Zsigmond gyógyszerész,
• id. Szabó Dénes közgazdász,
• Pál András férfifodrász,
• Hermann Gusztáv pékmester,
• Ferenczy István gyógyszerész (Jenő bátyja).

Bódi doktor naplójából idézek fel egy történetet.

1948. március 16-án, Sándor-napon Tomcsa és Haáz Sándor Kata néni vendéglőjében üldögéltek egy üveg bor mellett. Megérkezett Kónya Jancsi, a híres cigányprímás is, a Dankó Pista utcai kulipintyóból.

Jancsi hegedűvel a hóna alatt érkezett, és Tomcsával tréfálkozva előadták, milyen is lesz majd a temetésük. Kónya Jancsi halt meg előbb, így nem muzsikálhatott Tomcsa sírjánál.

Tomcsa, a kiváló karikaturista, a vendéglőt „fedélzetnek” nevezte, ahová nap mint nap várta a legénységet. Erdély minden magyarlakta vidékéről érkeztek ide barátok és vendégek.

Az 1950-es években az épület nem került fel a kuláklistára, azonban 1958-ban, éppen karácsony napján (!), az Udvarhely Rajon Néptanácsa – Veress Mózes alelnök és Bertalan Sándor titkár nevében – javaslatot tett a 238 négyzetméter alapterületű épület államosítására. Végül erre nem került sor.

A Korona vendéglő hivatalosan 1949-ig működött. Ezt követően Ferenczy Jenő lakásán gyűltek össze a barátok, ám a kommunista rendszer ezt sem nézte jó szemmel.

1960-ban Csép Sándor kíséretében Jenő bácsihoz látogatott Kövi Pál, a New York-i Four Seasons étterem tulajdonosa.

Nemcsak megkóstolta, hanem le is jegyezte a híres bárányflekken receptjét. Az étel annyira ízlett neki, hogy később szerepeltette az Erdélyi lakoma című könyvében.

Zárógondolat

Jobban kellene vigyáznia a városnak az értékeire.

Most jut eszembe egy történet, amelyet Csiszár Antal, a kiváló helyi műkedvelő mesélt, aki jó barátságot ápolt Tomcsa Sándorral.

Azt mondta, hogy az író soha nem akart elmenni Székelyudvarhelyről. Egy alkalommal mégis vonatra ült, és felutazott Kolozsvárra, a Korunk szerkesztőségébe, hogy egy munkalehetőségről tárgyaljon.

Másnap reggel a számára kijelölt íróasztalon csupán egy A4-es lapot hagyott, amelyre ennyit írt:

„A kakas”

Aztán köszönés nélkül vonatra ült, és hazajött Székelyudvarhelyre.