Tamási Áron Ábel a rengetegben című regényében Surgyelán, a román csendőr valóban megette Ábel kecskéjét. Ráadásul a dolgot úgy próbálta eltitkolni, hogy a kecskét lenyúzta, a bőrét szénával kitömte, majd úgy állította vissza az ólba, mintha az állat még élne. Ábel később döbbenten fedezi fel, hogy amit az ólban kecskének hitt, az valójában már csak a kitömött bőr.

Nos, Surgyelán kecskesültje az idei programba is bekerült.

Hétfő délután Farkaslakán hatodik alkalommal nyitotta meg kapuit a népszerű Írók Hete gasztronómiai és kulturális rendezvény. Az esemény eredeti célja az volt, hogy felkutassák Tamási Áron kedvenc ételeit, és az író születésének hetében ezeket feltálalják a vendégeknek.

Az évek során azonban tovább bővült az elképzelés: más neves írók, költők és ismert személyiségek kedvenc fogásait is felkutatták. Eddig közel harminc ilyen étel került terítékre, és számos tollforgató fordult meg a rendezvényen.

Az Írók Hete azonban idővel jóval több lett egy különleges étlapnál. Könyvbemutatók, filmvetítések, kiállítások, beszélgetések, irodalmi kvízek és zenés programok várják a közönséget.

Idén a rendezvény első napjának kiemelt vendégei Bölöni Domokos marosvásárhelyi és Lőrincz György székelyudvarhelyi írók voltak, akik nemrég ünnepelték nyolcvanadik születésnapjukat.

Az idei gasztronómiai kínálat is gazdag: a lucskos káposztától a köménymaglevesen át a szilvás gombócig és a túrós puliszkáig sok minden az asztalra kerül. Ott van „Édesanyám húslevese eperfalevél-tésztával”, és természetesen Surgyelán kecskesültje sem maradhat el.

És akkor még szinte semmit sem mondtam el a kínálatról.

A megnyitóünnepségen Oláh Dénes esperes-plébános egy kedves anekdotával lepte meg a közönséget. Története szerint Márton Áron püspök bérmaútjai során arra kérte vendéglátóit, hogy húsleves helyett inkább köménymaglevest készítsenek neki. A vidéki plébániákon természetesen teljesítették a püspök kérését. A vendégek húslevest ettek, míg a püspök és – szolidaritásból – a helyi plébános köménymaglevest fogyasztott.

Márton Áron meg is jegyezte, milyen jó döntést hozott, mert olyan finom köménymaglevessel, amilyet Székelyföldön főztek neki, még sehol sem találkozott.

Amikor visszatért Gyulafehérvárra, megkérte a szakácsnőket, hogy ott is készítsenek neki köménymaglevest. Elkészítették, de a püspök szerint valahogy mégsem volt olyan finom, mint amilyet Székelyföldön evett.

A szakácsnők csodálkoztak, hiszen mindent úgy csináltak, ahogyan a nagykönyvben meg volt írva. Amikor másodszorra sem ízlett igazán a leves, felhívták az egyik székelyföldi plébánia szakácsnőjét, és megkérdezték tőle:

– Mondja, maguk hogyan készítik a köménymaglevest?

A válasz egyszerű volt:

– Alaplének tyúkhúslevest használunk. A többi minden a recept szerint készül.

Így találkozott ezen az estén két Áron története: Tamási Ároné, Surgyelán kecskesültjével, és Márton Ároné, a székely köménymaglevessel.