Ungárék háza

Diákkoromban sokszor megakadt a szemem a Székelyudvarhely Csonkavárának szomszédságában álló, a Vár utca 9. szám alatti saroképületen, amely jelenleg restaurálás alatt áll. Itt válik kétfelé az út, jobbra a Tompa László (volt Árpád) utca a Varga patakig nyúlik le, míg balra a Vár utcán keresztül bejutunk a központba. Különösen érdekesnek találtam a külső téglamintázatot, amely már akkoriban magával ragadott. Hasonló megoldással máshol nem találkoztam a városban.

Most, a felújítás során, újra volt alkalmam megcsodálni az épületet. Igen, lehet így is építkezni – vagy inkább helyreállítani: amikor egy lakóháznak visszaadják egykori fényét és méltóságát. Jó gazdára talált. Az új tulajdonos igyekszik megőrizni az épület eredeti karakterét: a tégladíszítés, az íves ablakok és a tagolt homlokzat szépen visszaadják a régi, polgári hangulatot.

Sok olyan véleményt hallottam, miszerint a ház párhuzamosan épült a szomszédságban épülő Magyar Királyi Főreáliskolával, melynél 1880-ban kezdődtek el a munkálatok, mi több ugyanazok dolgoztak a háznál, mint az iskolánál. A tégla színvilága és a szürkés lábazattal alkotott kombináció elegánsra sikerült: nem hivalkodó, mégis tekintélyt parancsoló. Az ablakkeretek, párkányok, a bejárati ív finoman és gondosan kidolgozottak – látszik, hogy nem „összecsapták” a munkát.

A homlokzati pecsétes téglákon megjelenő kalapácsok motívuma utalhat a kézműves mesterségekre, de a középkori céhes rendszer társadalmi struktúráját is felidézi. Ezeknek a jelképeknek kiemelt szerepük van az építészeti örökség megőrzésében, hiszen segítenek abban, hogy a jövő nemzedékei is megismerhessék és megbecsülhessék az elődök teljesítményét. A pecsétes téglák között – köztük a két kalapácsost a bejárati oldalon is láthatjuk, mint díszítőelemet.

A Tompa László utca felőli oldalon lévő téglafalfelületén olyan 180 cm magasságban ceruzával vagy karcolással készült feliratok találhatók a 19–20. század fordulójáról. Igazán örvendetes, hogy nem letörölték, hanem konzerválták, ez is az igényességet jelzi, és láthatóvá tették a 19–20. század fordulóján készült felíratokat, hogy az utókor is láthassa.

Utána néztem, ki lehetett Bagó Gyula főreáliskolás, akinek kézírását 1905 óta őrzi az egyik tégla. Édesapja, aki szintén Gyula volt, egy ismert udvarhelyi kereskedő volt, a család a Szentimre utcában lakott. Egy évvel később felesége, Bagó Gyuláné, szomorú szívvel tudatta a város lakóival férje elhunytát. Tíz gyermek maradt utána árván.

A „K. Gy.” monogrammal ellátott pecsétes tégla Kozma György nevét örökíti meg. Kozma György a 19. század végén és a 20. század elején működött Pápán, ahol a pápai téglagyár tulajdonosa volt.

A Tompa László utca felőli homlokzaton összesen hét ablakfülke található, ezek közül három vakablak. Az épület stílusa eklektikus, neoreneszánsz jellegű, a 19. század végén épülhetett. Pontos építési dátumát és az eredeti építtető személyét nem ismerjük. Azt azonban tudjuk, hogy 1926-ban Ungár József és felesége, Orbán Berta, kétszáznyolcvanezer lejért vásárolták meg az ingatlant. 1947-ben az épület László Lenke tulajdonába került. Ha elkészülnek a felújítással, az épületben fogászati és szemészeti rendelő kap helyet.

Sűrű hóhullásban lépünk be a főkapun, amelynek restaurálása még hátravan. Egy zárt udvarba érkezünk; bal oldalon egy faház áll, ahová később még benézünk. Jobbra nyílik a főbejárati ajtó, amely a restaurálás után úgy ragyog, mint egykor fénykorában. Bent öt szobát számolok össze. A sarokszoba különleges, hiszen az a sarki ajtón keresztül is megközelíthető. Hamarosan visszakerülnek a mennyezeti felülvilágító ablakok is – egykor három ilyen volt az épületben, színes üvegezéssel.

Nem kizárt, hogy az épületet eredetileg fotóműteremnek vagy festőműteremnek is szánhatták. Ez az elképzelés nem alaptalan, hiszen nem messze innen működött Ferenczy Lukács fényképészete is.

Ahogy ígértem, benéztem az átalakítás alatt lévő faházba is, teljesen ki volt csomagolva. Egykor ennek a főútra néző ablakából integetett Bucsi Dezső, a város kedvenc és népszerű fodrászmestere, akinek itt volt a fodrászműhelye. Dezső bácsi nemcsak kiváló fodrász volt, hanem tevékenyen részt vett a város művelődési életében. Tagja volt a Székely Dalegyletnek és a műkedvelő színjátszócsoportnak. Így kuncsaftköre is a vidámságot és a dalkedvelést kedvelő emberekből került ki. Aki nála szépítkezett, annak garantálva voltak a vidám percek, hiszen Bucsi Dezső egy jó humorú, mindig vidám ember volt, ezt én is megtapasztalhattam. Nem véletlen, hogy egy kapun jártak be Ungárékkal, hiszen rokoni szálak kötötték össze.

---

Ez az írás Balázs Árpád „Házak Emberek Történetek” című kötetéből való, amely Székelyudvarhely és vonzáskörzetének harmincöt házát gyűjti egy csokorba. A könyv megrendelhető a szerzőtől: barpikakukacgmail.com