Székelyföld címere

Székelyföldi Jegyzetek

Balázs Árpád nyomán

Balázs Árpád

Helytörténet

Nádasszék

Emlék 2018-ból Nem terveztünk idén világ körüli útra menni, akárcsak Simó Marci barátomék. Abból indultunk ki, hogy itthon is vannak jó helyek, ahol a reumát s egyéb nyavalyáinkat kezeltetni tudjuk. Ott van például Nádasszék. Alig ismerik, keveset tudunk róla, pedig szerethető hely, s állítólag csodákat tesz az emberi szervezettel a kénes-sós vizű medencéje. Legalábbis ezt mondják azok, akik már megmártóztak benne. Mindjárt be is határolja egyik ismerősöm: – Nádasszék? Az

Szürke iszap és víz az iszapforrás medrében

Szapulj, Kati!

Amióta szombatfalvi lettem, sokszor hallottam Szapulj Kati történetét, de mindig tologattam az iszapvulkán meglátogatását. Sándor Pál barátomat, aki jó ismerője a helynek, hiszen színtiszta szombatfalvi, arra kértem, legyen a kalauzom. Elindultunk a Farcád felé vezető úton kifelé, a Fehér-patak nevű dűlőhöz, hiszen itt fortyog időnként az iszapforrás. Hadd lássuk, mit csinál Kati! Meglepetésünkre a gombamód kinövő új házak között úthenger zakatolt a frissen készített mezei úton, amely egészen a farcádi

Gálffy Anna

A szívtipró szépség, aki két autóbalesetet is túlélt Gálffy Anna (Gálffy Nusi) A múltkoriban kiteregettem Tamási Áron fiatalkori kalandjait, Gálffy Annához fűződő viszonyát, melyről Molnár Jenő barátjának írt az író a húszas években. Érdekes epizódokat tudtunk meg, mi több, pikáns részleteket is arról, hogy legutóbbi udvarhelyi látogatása alkalmával kivel találkozott. Később jöttem rá, hogy Gálffy Anna már régi történet. Szabó Dezső idejében is, amikor Udvarhelyen tanított, lázba hozta az udvarhelyi

Solymossy-fürdő

Mit tettünk tönkre, mire nem vigyáztunk? A Székelyudvarhelyi Solymossy-féle jód-brómos sósfürdő egykori képeslapon — melegfürdő, hidegfürdő és a sóskerti fürdőépület Az én népem abban a viszketegségben szenved a nyolcvankilences változások óta, hogy minden jobb, ami idegen. Ez a külföldieskedés hagyta pangásban az elmúlt évtizedek során, majd pusztulni, veszni értékeinket a múltban, de a jelenben sem különb a helyzet. Régóta mondom, ezért könnyen rám süthetik, hogy nehéz ember vagyok. Hát legyen.

A Vári Zsigmond-ház

A székelyudvarhelyi Kossuth utca egykori polgári hangulatát szépen őrzi ez a tekintélyes, emeletes épület. A századforduló idején készült fényképen a ház földszintjén üzlethelyiségek, emeletén pedig a lakórész látható. A korabeli képeslapot 1901-re datálják, és a leírás szerint valóban a székelyudvarhelyi Kossuth utcát és annak üzleteit ábrázolja. A Vári Zsigmond-ház a Kossuth utcában, 1901-es képeslapon — a „GÁL JÁNOS” cégtáblával A homlokzat legszembetűnőbb része az emelet közepén kialakított, díszes erkély. Az