Ungárék háza Az Ungár-ház a Vár utca 9. szám alatt, felújítás közben Az Ungár-ház, másik nézetből Diákkoromban sokszor megakadt a szemem a Székelyudvarhely Csonkavárának szomszédságában álló, a Vár utca 9. szám alatti saroképületen, amely jelenleg restaurálás alatt áll. Itt válik kétfelé az út, jobbra a Tompa László (volt Árpád) utca a Varga patakig nyúlik le, míg balra a Vár utcán keresztül bejutunk a központba. Különösen érdekesnek találtam a külső téglamintázatot,
Directory – Jegyzék
Írók Hete
Tamási Áron Ábel a rengetegben című regényében Surgyelán, a román csendőr valóban megette Ábel kecskéjét. Ráadásul a dolgot úgy próbálta eltitkolni, hogy a kecskét lenyúzta, a bőrét szénával kitömte, majd úgy állította vissza az ólba, mintha az állat még élne. Ábel később döbbenten fedezi fel, hogy amit az ólban kecskének hitt, az valójában már csak a kitömött bőr. Nos, Surgyelán kecskesültje az idei programba is bekerült. A Kotyogó vendéglő udvara,
Nádasszék
Emlék 2018-ból Nem terveztünk idén világ körüli útra menni, akárcsak Simó Marci barátomék. Abból indultunk ki, hogy itthon is vannak jó helyek, ahol a reumát s egyéb nyavalyáinkat kezeltetni tudjuk. Ott van például Nádasszék. Alig ismerik, keveset tudunk róla, pedig szerethető hely, s állítólag csodákat tesz az emberi szervezettel a kénes-sós vizű medencéje. Legalábbis ezt mondják azok, akik már megmártóztak benne. Mindjárt be is határolja egyik ismerősöm: – Nádasszék? Az
Szapulj, Kati!
Amióta szombatfalvi lettem, sokszor hallottam Szapulj Kati történetét, de mindig tologattam az iszapvulkán meglátogatását. Sándor Pál barátomat, aki jó ismerője a helynek, hiszen színtiszta szombatfalvi, arra kértem, legyen a kalauzom. Elindultunk a Farcád felé vezető úton kifelé, a Fehér-patak nevű dűlőhöz, hiszen itt fortyog időnként az iszapforrás. Hadd lássuk, mit csinál Kati! Meglepetésünkre a gombamód kinövő új házak között úthenger zakatolt a frissen készített mezei úton, amely egészen a farcádi
Gálffy Anna
A szívtipró szépség, aki két autóbalesetet is túlélt Gálffy Anna (Gálffy Nusi) A múltkoriban kiteregettem Tamási Áron fiatalkori kalandjait, Gálffy Annához fűződő viszonyát, melyről Molnár Jenő barátjának írt az író a húszas években. Érdekes epizódokat tudtunk meg, mi több, pikáns részleteket is arról, hogy legutóbbi udvarhelyi látogatása alkalmával kivel találkozott. Később jöttem rá, hogy Gálffy Anna már régi történet. Szabó Dezső idejében is, amikor Udvarhelyen tanított, lázba hozta az udvarhelyi

Székelyföld Autonomy
